A kockázati tényezők kiemelt szempontok a fogyasztóvédelmi hatóság idei villamos dekorációs termékekre vonatkozó ellenőrzése során. Az ellenőrzés alapvető célja, a már forgalomba került, de a jogszabályi előírásoknak biztonsági szempontból nem megfelelő díszvilágítási füzérek kiszűrése. A mintavételt laboratóriumi vizsgálat követi, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában végeznek el.
Az akció 2018. október 24. és december 4. között tart szerte az országban, így Csongrád megyében is.
Azt, hogy hogyan történik az ellenőrzés, és mire kell figyelni a vásárlóknak a díszvilágítás választásakor, sajtónyilános mintavétel során mutatja be a Csongrád megyei fogyasztóvédelmi hatóság, november 12-én, hétfőn délután 14 órától a szegedi Media Markt áruházban.
Itt a CSMKH fogyasztóvédelmi osztálya részéről Petrik Sándor osztályvezető ad tájékoztatást az ellenőrzésről illetve Kovács Tamás, az áruház ügyfélélmény menedzsere is rendelkezésére áll a sajtó munkatársainak.
Az újságírókat az áruház előtt várjuk a jelzett időpontban!