Nyertes szegedi vállalkozót látogat meg B. Nagy László A tavalyinál is sikeresebben szerepelt Csongrád megye a Nemzetgazdasági Minisztérium februárban meghirdetett, pályázatán: a negyedik legeredményesebb megye lett az országban. A Nemzeti…
November 7 - NEMZETKÖZI RÁKELLENES VILÁGNAP A TÁMOP 5.3.6. „A jövőnek dolgozunk” komplex életminőség és telepfejlesztési projekt keretében Baks Község Önkormányzatával szervez szűrési programot a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv A Csongrád…
Szegedre érkezik holnap az ÁSZ és a KIM közös konferenciasorozata Holnap Szegeden is megrendezik azt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által közösen szervezett konferenciát,…
Holnap utolsó állomásához érkezik a Járási Fogyasztóvédelmi Napok Járási Fogyasztóvédelmi Napok címmel indított rendezvénysorozatot a nyár elején a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amelynek célja az volt, hogy a járási hivatalok munkatársait…
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja október 17-18-19 között rendezi meg az idei Pályaválasztási Vásárt. A „TALÁLD KI MAGAD!” című program ezúttal Családi nappal is kibővül, így a hagyományos kettő…
Hódmezővásárhely fogyasztóbarát város Holnap címadományozás, Pozitív lista átadás és Nyílt nap, az elismerés jegyében Fogyasztóbarát Város címet kap Hódmezővásárhely. Az elismerés azokat a törekvéseket és megvalósult programokat értékeli, amelyeket a…
2013. október 3.10.00, Szeged, Megyeháza, Tisza terem A Kormány döntés-előkészítő testülete, a közigazgatási államtitkári értekezlet kihelyezett ülést tart holnap Szegeden. Mint ismeretes, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felelős a kormányzati…
Fókuszban a rezsicsökkentés ellenőrzése Ősszel folytatódnak a Járási Fogyasztóvédelmi Napok Járási Fogyasztóvédelmi Napok címmel indított rendezvénysorozatot a nyár elején a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amelynek célja az, hogy a járási hivatalok…
A nagy népszerűségnek örvendő Idősek határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedőjének következő fordulója Csongrádon 2013. szeptember 26-án kerül megrendezésre. Az eseményen jelen lesz Farkas Sándor országgyűlési képviselő.
Page 16 of 26