A „Szolgáltató Kormányhivatal Modell” megvalósítását szolgáló Stratégia – ügyfél, illetve partner viszonylatban – a kormányhivatal rendelkezésére álló emberi erőforrások, szervezetfejlesztési, szervezetirányítási eszközök bevonásával kívánja fejleszteni szolgáltató kultúráját. A külső szereplőkön kívül közel 600 munkatársunk is véleményt formált..
A lekérdezés alapján a modell értékei a következők: a szakmai hitelesség, az állami tisztviselők felkészültsége, a kormányhivatal és a vele kapcsolatba lépők között létrejövő partnerség, az ügyintézés zökkenőmentessége, a kormányhivatal által működtetett nyilvánosság.
A projekt keretében lefolytatott interjúk, kérdőívek kitöltése során megfogalmazódtak azok az általános megoldások, melyek a rendszert még inkább ügyfélbaráttá és szolgáltató szemléletűvé tehetik, és a további, speciális lépések annak érdekében, hogy az ügyfeleink, illetve partnereink minél egyszerűbben, bürokratikus akadályok nélkül intézhessék hivatalos ügyeiket.
A megkérdezettek információinak feldolgozásával, elemzésével elkészített Szolgáltató Stratégia, valamint az annak alapján elkészített Cselekvési Terv tartalmazza a szolgáltatói kultúrát fejlesztő célokat és cselekvési programokat, amelyeket prioritásterülettől függően három ütemben 2018 végéig valósít meg a kormányhivatal:
- Széleskörű tájékoztatás a Kormányhivatal szervezeti egységei ügyfélfogadási rendjéről,
- A hivatali külső honlapon az ügymenetleírások aktualizálása, ügyfélkérelmek formalizálása,
- Hatékony önkormányzati információáramlás, önkormányzati „helpdesk” gyakorlatának fejlesztése,
- A vezetői önismeret és vezetői stílusok fejlesztése,
- A belső folyamatorientált működés fejlesztése,
- A döntéshozatal és magának a döntések támogatottságának fejlesztése,
- Szakmai hitelesség biztosítása,
- A „külső” kommunikáció fejlesztése,
- Civil Cselekvési Program és Vállalkozói Cselekvési Program – Hírlevél fejlesztés,
- Civil referens és vállalkozói referens kijelölés,
- Civil és vállalkozói adatbázis létrehozása,
- Vezetői kommunikációs és konfliktuskezelés fejlesztése,
- Vezetői motiválási kultúra fejlesztése,
- A Kormányhivatal társadalmi elismertségének erősítése,
- A Kormányhivatal, mint „tanuló szervezet” kialakítása.
A „Szolgáltató Kormányhivatal Modell” országos bevezetése a KÖFOP 1.0.0 - VEKOP-15-2016-00041 A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell című pályázati felhívás keretében, 600 millió Ft (a projekt egészére 2,9 milliárd Ft) vissza nem térítendő európai uniós támogatással valósul meg. A projekt megvalósításában a Miniszterelnökség, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, továbbá a Pest Megyei Kormányhivatal, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumi együttműködés keretében vesz részt.
Köszönjük a Csongrád Megyei Kormányhivatal ügyfeleinek és partnereinek együttműködését az elvárás- és elégedettségvizsgálatok elvégzésében, amellyel hozzájárultak a Kormányhivatal által nyújtott közszolgáltatások ügyfélközpontúságának fejlesztéséhez.