Csongrád megyében is eredményesen zárult a TeSzedd! akció. Május 21-én, szombaton 13 településen, 34 helyszínen, 1456 önkéntes gyűjtötte a szemetet. Munkájuk eredményeként összesen 124.6 ha terület vált hulladékmentessé, az összegyűjtött…
2011.06.07, Tuesday

Ajánlattételi felhívás

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 50. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel várja azon vállalkozók (egyéni vállalkozók, őstermelők,…
Május 16 - ig igényelhető a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú (SAPS), és további 20 jogcímen egyéb mezőgazdasági támogatás. A kérelmeket csak elektronikus úton lehet benyújtani a termelő saját, vagy…
A korábbi évek keretének csaknem háromszorosa az a kormány által biztosított idei 31 milliárd forint, amelyre az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok pályázhatnak. A keret egész évben nyitott, a…
Megvannak az első pozitív listás vállalkozások Csongrád megyében A Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége mostantól új helyen fogadja ügyfeleit: a Tisza Lajos krt. 11 szám alatti, földszinti épületrész átadásával nem…
A vártnál is többen pályáztak az ötmilliárdos munkahelyteremtő beruházási keretre Csongrád megyéből 82, a Dél-Alföldi régióból több mint 200 pályázat érkezett arra a Munkaerő-piaci Alapból meghirdetett pályázatra, amely a mikro-kis,…
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a nagy érdeklődésre való tekintettel az országos könyvtárhálózat közel 400 közkönyvtárában is elérhetővé teszi az információs kiadványt. A kézikönyv összegzi a megújult fejlesztéspolitikai rendszer pályázati lehetőségeit.
Page 77 of 79