Természetesen pillanatok alatt végeztem, még úgy is, hogy kivétel nélkül minden alkalommal segítséget kértek tőle a kollégák személyesen, illetve telefonon, persze ezeket az ügyem intézésével egyidőben, sűrű elnézéskérések közepette megoldotta.
Soha nem volt még ilyen pozitív képem a hivatalos ügyek intézésével kapcsolatban.
Csak remélni tudom, hogy legközelebb is hozzá kerülök, ugyanis az eddigi tapasztalataim alapján biztosan tudom, hogy emberileg és szakmailag is a legjobb kezekbe kerülök.
Kérem a visszajelzésemet Ágnesnek eljuttatni szíveskedjenek, hogy legalább ezzel kifejezhessem hálámat a munkájáért!
Köszönettel:
Tóthné Gyuris Katalin
2023.04.13, Thursday
Köszönőlevél a Szegedi Járási Hivatal - Kormányablak Osztályon dolgozó munkatársaknak
Tisztelt Vezetőség!
Úgy érzem a „köszönöm” nem elegendő ahhoz, hogy kifejezhessem hálámat Kelemen Ágnesnek, ugyanis többször volt szerencsém hozzá a hivatalos ügyintézéseim során. Legutóbb a jogosítványom cseréje okán jártam nála a Rákóczi téri kormányablakban, azonban ezt megelőzően a Nova kirendeltségben is többször segített már rajtam, köztük akkor, amikor az összes okmányomat elveszítettem.