Ön itt van:Főoldal»Hírek»Tőkés László Szegeden mond ünnepi beszédet március 15-én
csütörtök, 09 március 2017 18:11

Tőkés László Szegeden mond ünnepi beszédet március 15-én

Tőkés László volt református püspök, Európai Parlamenti képviselő lesz a kiemelt vendége annak a kétnapos szegedi rendezvénysorozatnak, amellyel a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal idén március 15-ét ünnepli.

A hagyományos, Nemzeti esten adják át a megyei önkormányzat elismeréseit március 14-én, ahol díszpolgári címmel tüntetik ki Tadeusz Kaczort, Magyarország łódź-i, tiszteletbeli főkonzulját. A nemzeti ünnepen családi programok várják a Móra parkban az érdeklődőket, a színpadon pedig a forradalmat és a népi hagyományokat egyaránt megidéző programok váltják egymást. Az ünnepséget koszorúzás zárja Klauzál Gábor Várkerti szobránál, és Dj Náksi valamint a New Level Empire koncertje a színpadon.  

A március 14-én, a 17 órakor kezdődő Nemzeti esten dr. Juhász Tünde, kormánymegbízott köszönti a vendégeket a Kormányhivatal nagytermében. Ezt követően adja át Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a szervezet elismeréseit. Az Elnöki kitüntető díjat Karol Biernaczki levéltár igazgató, tiszteletbeli lengyel konzul kapja. A Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért díjban Kása Ferenc pedagógus, a Szegedi Vízisport Egyesület elnöke és a Magyar Ifjúsági Szövetség részesül. Megosztva kapja ugyanezt a díjat Szigeti János nyugállományú tanár és dr. Tápai Miklós nyugállományú jogász. A Csongrád Megyéért díjat a Szegedi Kortárs Balett, Márton Anita súlylökő és a Johannita Segítő Szolgálat, valamint elnökük, Porcsalmy László veheti át. Csongrád megye sajtódíját idén a Toronyirány Magazin szerkesztősége kapja.

Három évtized önzetlen munkáját, a lengyelországi Łódź vajdaság és Csongrád megye gazdasági, kulturális és civil kapcsolatainak ápolását és nemes, közös ügyek anyagi támogatását köszöni meg a megyei közgyűlés Magyarország łódź-i, tiszteletbeli főkonzuljának a díszpolgári cím adományozásával. Tadeusz Kaczor laudációját dr. Suha György, tiszteletbeli konzuli tisztviselőkkel való kapcsolattartásért felelős miniszteri biztos mondja, az ünnep előtti esten.

A műsorban fellépnek a Virtuózok című tehetségkutató műsorban sikeresen szereplő szegedi, Patkós Maja és Patkós Mariann,  hárfa szakos növendékek, Cseh Antal operaénekes valamint Pécsiné Pánczél Mária és Sigmondné Erős Andrea zenetanárok.

Március 15-én, már 14 órától megkezdődnek a programok a Móra Ferenc Múzeum előtti parkban. Itt a gyerekeket kézműves foglalkozásokkal a Magyar Szablyavívó Iskola bemutatójával, a Pálffy huszárok pedig közös játékkal: patkódobással és kardvívással várják. A színpadon is 14 órakor kezdődik a műsor. A „Tisztelet a 48-asoknak" című összeállításban elsőként a Rúzsa Sándor népdalkör és citerazenekar idézi meg a szabadságharc hőseinek emlékét katonadalokkal és népdalokkal, majd a makói Forgatós együttes adja elő „Szabadságról mesél a múlt" című táncjátékát.

Az ünnepi megemlékezés 15 órakor kezdődik a múzeum előtt: itt előbb az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából mondja el köszöntő gondolatait B. Nagy László, országgyűlési képviselő, Csongrád megye fejlesztési biztosa, majd Tőkés László ünnepi beszédét hallgathatja meg az ünneplő közönség. A reformáció 500. évének szóló tiszteletadás a korábbi, Királyhágómelléki református püspök, jelenlegi Európai Parlamenti képviselő meghívása és jelenléte az ünnepi megemlékezésen, amelyben közreműködik még Kaszás Géza színművész, valamint a Klúg Péter Iskola hallássérült tanulóinak Gondolatjel csoportja.

Az ünnepséget koszorúzás zárja, Klauzál Gábor, reformkori politikus szobránál a Várkertben, de a Móra parkban folytatódik a családi program: 16 órától Dj Náksi, majd a New Level Empire együttes koncertje zárja a délutánt.

 

Forrás: delmagyar.hu

Közérdekű adatok