Ön itt van:Főoldal»Hírek»Megjelent a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” című pályázati program - Innen tájékozódhat a részletekről
 

A kormánymegbízott válaszol

Tisztelt Látogató!

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetőjeként örülök, ha bizalommal fordul hozzánk. Bár szeretnék, de elfoglaltságaim miatt ritkán tudok találkozni azokkal, akik személyesen szeretnék megosztani velem hivatalos ügyüket. 
Szerencsére az internet világa megoldást adhat erre: kérem, pár sorban írja le nekem a problémáját, adja meg elérhetőségét és egy héten belül válaszolni fogok a kérdésére. 
 
 
Üdvözlettel: Dr. Juhász Tünde, Kormánymegbízott Üzenetküldés
 

Megjelent a 2018. évi munkahelyteremtő pályázat

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 2018-2019. évi központi kerete terhére 5 milliárd Ft támogatási keretösszeggel hirdette meg pályázatát. A kiírás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójuk javítása érdekében az – új munkahelyek létrehozását eredményező – munkahelyteremtő beruházások támogatása.

 

Bővebb információ

2017.07.28, péntek

Megjelent a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” című pályázati program - Innen tájékozódhat a részletekről

Nemzetgazdasági Minisztérium meghirdette az NFA-2017-KKV kódjelű „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” című pályázati programját. A pályázatot 2017. augusztus 1-től 2017. szeptember 15-ig lehet benyújtani a beruházás helye szerint illetékes megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához.

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 2017-2018. évi központi kerete terhére 10 milliárd Ft támogatási keretösszeggel hirdette meg pályázatát. A kiírás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójuk javítása érdekében az – új munkahelyek létrehozását eredményező – munkahelyteremtő beruházások támogatása. Csongrád megyében a támogatási formával kapcsolatban részletes információt a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkaerőpiaci Osztályán Tóth Tamás munkaerőpiaci szakügyintéző nyújt személyesen, vagy a 62/561-540-es telefonszámon.

 

A teljes pályázati dokumentáció a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjáról az alábbi linken tölthető le:

http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/10-milliard-forintos-munkahelyteremto-program-indul-a-kkv-knak

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata

Hivatkozások