Ön itt van:Főoldal»Hírek»A mobil ügyintézéstől az ökolábnyomig
hétfő, 21 augusztus 2017 16:08

A mobil ügyintézéstől az ökolábnyomig

Ismét SZIN-re lép a kormányhivatal

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal idén is fesztiválhivatalt nyit a Szegedi Ifjúsági Napokon: a fiatalokat érintő, különböző szolgáltatásokkal várják a Civil falu területén a fesztiválozókat. Augusztus 23-án, szerdán délután nyitja meg kapuit a kihelyezett ügyfélszolgálat, ahol foglalkoztatási, gyámügyi, fogyasztóvédelmi, valamint népegészségügyi és környezetvédelmi kérdésekben állnak rendelkezésre. Akik a forgatagban elvesztik a személyi okmányaikat, megtapasztalhatják milyen is az a helybe hozott ügyintézés. A kormányablak busznak köszönhetően ugyanis a SZIN-es „Fesztiválhivatalban” akár e-személyi igazolványt, útlevelet, lakcímkártyát is lehet igényelni.

Hat éves hagyomány, hogy kihelyezett szolgáltatásokkal jelenik meg a nyárzáró buliként is ismert Szegedi Ifjúsági Napok rendezvényén a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Idén környezet és természetvédelmi témákkal bővül a kitelepülő szolgáltatások sora, a munkatársak segítségével bárki megtudhatja például, hogy mekkora az ökológiai lábnyoma. Mindhárom napon át déltől este 7-ig el lehet elérni a kormányablak szolgáltatásait a mobil ügyfélszolgálatnak köszönhetően. Mint ismeretes, a Csongrád megyei az egyetlen olyan kormányhivatal az országban, amely saját kormányablak busszal rendelkezik. Az okos jármű a személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre bárhol képes. Elsősorban személyi igazolványt, lakcímkártyát, útlevelet, vezetői engedélyt lehet igényelni a mozgó kormányablakban, de a diákigazolványhoz szükséges NEK adatlap is kérhető és ügyfélkaput is lehet nyitni. A kisbuszban az illetékeket, igazgatási és szolgáltatási díjakat bankkártyával lehet kifizethetni.

A kormányhivatali stand, - akárcsak a Körös-Toroki napok esetében - közvetlenül a Nemzeti Adó és Vámhivatalé mellett lesz fellelhető, a Civil falu területén. A két állami szervezet augusztus 23-án, 13 órakor közös sajtótájékoztatón mutatja be szolgáltatásait: a kormányhivatalét Zakar Péter igazgató, a NAV által nyújtottakat pedig dr. Csurgó Edit, a Csongrád megyei igazgatóság adóügyi igazgatóhelyettese. 

 

A fesztiválhivatalban egyébként az alábbi, fiatalokat érintő kérdésekről, témákról lehet beszélgetni a szakemberekkel. Például:

 

Mire figyeljek, ha neten keresztül rendelek, vásárolok?

A fogyasztóvédelem munkatársaihoz az online kereskedelem, a szavatossági és jótállási jogok, a fogyasztói reklamációk, valamint a megtévesztő gazdasági reklámokkal kapcsolatos kérdésekkel lehet fordulni.

 

Mi az IGR? Ifjúsági Garancia Program, hogy munkához láss!

A Foglalkoztatási Főosztály munkatársait az álláskereséshez, önismerethez kapcsolódó kérdésekkel lehet felkeresni. A standnál munkajogi, munkavédelmi kérdésekről, valamint a munkavállalás és a tanulás terén nyíló lehetőségekről adnak tájékoztatást. A szakemberek önismereti kérdőívek kitöltésével, az álláskeresés legjobb módszereivel és EURES tanácsadással várják a fesztiválozókat. Emellett szó lesz az Ifjúsági Garancia Programról is, amelynek lényege, hogy konkrét lehetőséget ajánl fel az elhelyezkedésre, a munkatapasztalat szerzésre, vagy a tanulásra azon 15-25 év közötti fiatalok számára, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak.

 

Mi az áldozatsegítés?

A gyámügyi osztály olyan témákkal foglalkozik, amely a fiatalok életét egyre inkább befolyásolja. Ilyen az áldozatsegítés, a bűnmegelőzés. A munkatársak csoportfoglalkozásokkal, bűnügyi totókkal nyújtanak tájékoztatást arról, hogyan előzhető meg az áldozattá válás, és kitől milyen segítséget kaphatnak, akik ettől szenvednek.

 

Tedd le a cigit, szokj rá az egészségre!

A népegészségügyi Főosztály kollégái az előző években már megismert módon a dohányzásról leszoktató programra, a népegészségügyi szűrésekre és a személyi higiéné fontosságára irányítják rá a fiatalok figyelmét. Az érdeklődők vérnyomás, pulzus, testzsír-százalék mérés és testtömeg index (BMI) meghatározás után megtudhatják, milyen az átlagos egészségi állapotuk és min kellene változtatni ahhoz, hogy egészségesebbek legyenek.

 

Mekkora az ökológiai lábnyomod?

Ha kíváncsi vagy arra, hogy egy átlagpolgár fogyasztási szokásainak milyen következményei vannak a környezetre, keresd fel a Környezetvédelmi és Természetvédelmi osztály munkatársait! Az, ahogyan élünk, ahogy használjuk a bolygó erőforrásait, meghatározza ökológiai lábnyomunkat. Kevesebb, mint 5 perc elég ahhoz, hogy megtudd, a tiéd mekkora...

 

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata

 

 

 

 

Közérdekű adatok