Ön itt van:Főoldal»Hírek»Munkásszállás épül Mórahalmon állami támogatással
hétfő, 04 szeptember 2017 12:20

Munkásszállás épül Mórahalmon állami támogatással

Munkásszállás épül Mórahalmon állami támogatással

Az ország első hatósági szerződését írják alá holnap

Mórahalom az első település az országban, ahol munkásszálló épülhet, állami támogatással. A Nemzetgazdasági Minisztérium által májusban meghirdetett program hátterében az áll, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta mért legnagyobb foglalkoztatottság és legalacsonyabb munkanélküliségi ráta alakult ki, és jelentős munkaerőhiány keletkezett több ágazatban - így indokolt megfelelő szálláshelyekkel segíteni a munkaerő-áramlást. A homokhátsági település az elsők között nyújtotta be igényét az erre elkülönített alapra és több mint 250 millió forintos támogatásban részesült. Az erről szóló szerződést holnap írják alá Mórahalmon.

A „Munkásszállások kialakítása” elnevezésű központi munkaerőpiaci program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium 2017 májusában a Nemzeti Foglalkoztatási Alap központi keretéből 9 milliárd forintot elkülönített arra a célra, hogy javítsa a munkaerő-áramlás lehetőségét azokba a térségekbe, ahol már nincs számottevő munkaerő-tartalék.

Támogatás iránti kérelmet kizárólag helyi önkormányzat, valamint önkormányzati társulás nyújthat be szeptember 30-ig, minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához. A program keretében egyrészt vissza nem térítendő támogatás igényelhető új ingatlan építéséhez, vagy a meglévő ingatlan felújításához szükséges építési költségekhez, valamint visszatérítendő támogatás vehető igénybe a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök beszerzéséhez.

A Mórahalom Város Önkormányzata az elsők között nyújtotta be munkásszállás kialakítására irányuló kérelmét, melyet a nemzetgazdasági miniszter támogatásban részesített. A 441.210.000,- forintos beruházáshoz 263.200.000,- forint vissza nem térítendő állami támogatás került megítélésre.

Az erről szóló szerződést holnap, szeptember 5-én délelőtt 11 órakor sajtónyilvánosan írja alá dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja, és Nórgádi Zoltán, a település polgármestere B. Nagy László, a térség országgyűlési képviselője jelenlétében, a városháza dísztermében (Mórahalom, Szentháromság tér 1.)

 

Az eseményre a szerkesztőség munkatársát is várjuk!

 

Szeged, 2017. szeptember 4.

Közérdekű adatok