Ön itt van:Főoldal»Hírek»Gyorsabb kifizetés, még több támogatás: erősödnek a gazdák érdekei
2018.02.19, hétfő

Gyorsabb kifizetés, még több támogatás: erősödnek a gazdák érdekei

Sajtótájékoztatót tartottak a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalban az agrártámogatások kifizetésének jelenlegi helyzetéről.

2017. január elsején a korábbi mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatalok a Kormányhivatalok szervezetébe integrálódtak. A Kálvin János téren lévő hivatal korábban regionális feladatokat látott el, napjainkra már Csongrád megye területére végzi el az agrár- és vidékfejlesztési támogatások adminisztratív segítését.

„A Csongrád megyei Kormányhivatal, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal jó gazdája az agrár- és vidékfejlesztési támogatások adminisztrációs előkészítésének és végrehajtásának.” – mondta el Juhász Tünde kormánymegbízott. Hozzátette, ezt különböző számadatok támasztják alá: a 2017-es esztendőben több mint 193 ezer gazdálkodó számára, összesen közel 548 milliárd forint támogatás kifizetése történt meg a Magyar Államkincstártól.

Ez 2018-ban már 100 milliárd forint felett van. Csongrád megyében 21,1 milliárd forint támogatás jutott a kedvezményezetteknek. „A 2018-as esztendőben a kifizetések üteme, ütemezése várhatóan jobban fog haladni, mint az előző, egyébként is jól teljesített 2017-es esztendőben. Ezért azt tudom mondani, hogy a következő két hónapban még 75 milliárd forint kifizetése várható.”

Juhász Tünde továbbá hangsúlyozta, „ha Csongrád megyét vizsgáljuk, a korábbi esztendőben 14,3 milliárd forintnál tartottunk a kifizetésekben, ez 2018. január végére, február elejére elérte a 21 milliárd forintot, tehát 7 milliárd forinttal több támogatási összeg tudott a Csongrád megyei gazdákhoz kerülni.”

„Csongrád megye vonatkozásában a vidékfejlesztési programban 33,8 milliárd forint a kötelezettségvállalás nagysága, ez 2456 nyertes támogatást jelent. Ebből 20 milliárd forint beruházási jellegű támogatás, ami 524 darab nyertes projektet jelent.”

Juhász Tünde még kiemelte, két pályázati felhívás fog hamarosan megjelenni, amelyek nagy érdeklődésre tarthatnak számot: az egyik az energiahatékonyság javítása, a másik a borszőlő ültetvények telepítésének támogatása. Megjegyezte, 2018 első negyedének végéig a még döntés előtt álló támogatások is meg fognak születni.

Szűts László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatója elmondta, fontosnak tartották, hogy a gazdák egy helyen kapjanak mindenről információt, ezért is volt nagy jelentőségű, hogy a Járási Hivatalba „költöztek be” a falugazdászok. A termeléshez kötött támogatásokat kiemelve elmondta, Csongrád megyében a 13 ezer benyújtott egységes kérelemből a falugazdászok segítségével 10 ezer került benyújtásra: ez majdnem eléri a 80%-ot, ami az országos átlag felett van. Ez is bizonyítja azt, hogy a gazdáknak szükségük van az elektronikus ügyintézésben a segítségre.

Szűts László továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy áprilisban indul a területalapú támogatások benyújtása. A falugazdászok előre egyeztetett időpontban várják a gazdákat, amely időpontra az őstermelői kártyát vagy a tagi kártyát is vinni kell.

„Hódmezővásárhely ma már nem csak földrajzi és gazdasági szempontból a mezőgazdaság centruma Csongrád megyében, hanem közigazgatási szempontból is jelentős.” – jelentette ki Hegedűs Zoltán polgármesteri jogkörrel megbízott alpolgármester. Hozzátette, bár a számadatok fontosak, ő olyan személyt kérdezett meg, aki rendszeresen jár a hivatalba ügyeket intézni: az édesapját. Ő elmondta, elégedett az ügyintézéssel, hiszen sokkal gyorsabb és könnyebb.

Hegedűs Zoltán kiemelte, még egy integrációs folyamat hátra van, hiszen a vásárhelyi gazdák nagyon várják, hogy a Csongrád megyei Agrárgazdasági Kamara a városba költözzön. A tervek szerint ez ebben az esztendőben megtörténik.

Erdős Norbert, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője elmondta, a Magyarországra érkező uniós pénzeknek a 40%-a agrár- és vidékfejlesztésbe érkezik. Éppen ezért, gratulált a városban folyó úttörő munkához.

Forrás: Vásárhely24.com