Ön itt van:Főoldal»Hírek»A szabadság lángját együtt kell őriznie a múlt és a jövő generációjának
 
2018.02.26, hétfő

A szabadság lángját együtt kell őriznie a múlt és a jövő generációjának

- ezt a reményt fogalmazta meg Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján. Szegeden és a megyében az idős ’56-osok mellett a fiatalok is tisztában vannak azzal, hogy mivel járt az államszocializmus időszaka: a Csongrád Megyei Kormányhivatal „Pártkontroll Pol Pot megyében” című vetélkedőjén kilenc csapat szerepelt sikerrel.

Az ország több pontján megtartották a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját, így gondolva arra a százmillió elhunytra, akik a különböző, szélsőbaloldali diktatúrák áldozataivá váltak.

A Szegeden ünnepi beszédet mondó Juhász Tünde egyszerre kívánt a múltra emlékezni, a jelenhez szólni, és a jövőnek, a fiataloknak üzenni. Felelevenítette Kovács Béla sorsát azon 1947. februári szörnyű naptól a következő rettenetes évekig.

„Az államszocialista diktatúra nem válogatott, ha ellenséget kellett keresni. Kuláknak nevezték az idős parasztembert, csak azért, mert élete munkáját nem volt hajlandó ingyen bevinni a téeszbe. Megfigyelt volt a pap, az egyetemi tanár, csak azért, mert másképp gondolkodott, és néha-néha ezt a barátaival, vagy a barátainak vélt személyekkel szűk körben megosztotta. Célszemély volt a fiatal, aki Szeged éjszakájában röpcédulákat szórt. És kivégzendők, hosszú évekre börtönbe zárandók azok az emberek, akik 1956-ban fegyvert mertek fogni a nemzetért, a szabadságért, azért a jövőért, amely ma számunkra a természetes minden nap” – fogalmazott a kormánymegbízott.

Hozzátette, azt gondolja, áldozat volt egyben minden állampolgár. A választás évében elég csak arra gondolni, hogy az akkoriban minden negyedik, vagy ötödik évben egyetlen jelöltre, a kommunisták emberére voksolhattak az emberek.

Az idős túlélőktől, az ’56-os forradalmároktól azt kérte, hogy meséljenek unokáiknak, osszák meg történetüket a történészékkel, vessék papírra emlékeiket, és kifejezte reményét, hogy a mai fiatalok unokái számára már csak megsárgult lapokról lesznek ismerősek azok a rémtörténetek, amelyek az 1950-es években zajlottak le.

„Álljanak őrt, vigyázzanak a szabadság lángjára, és ha egy-egy ifjú erre téved, ne féljenek megosztani fáklyájuk tüzét. Mert sok kis fáklyából hatalmas világosság fakad. Távolról is fogják látni a messziről jött emberek: Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Makón, és megannyi más városban és faluban őrzik a szabadság lángját” – üzente Juhász Tünde.

Ő adta át Kakas Bélával, a megyei közgyűlés elnökével és Dávid Szaniszla 1956-os elítélttel a Csongrád Megyei Kormányhivatal „Pártkontroll Pol Pot megyében” című vetélkedőjének díjait. Az összes résztvevő egyben győztesnek érezhette, nemcsak a sikeres részvétel, hanem az értékes könyvdíjak miatt is, amelyeket a megyei önkormányzat és a kormányhivatal együtt adott össze. A legjobbak a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tagjai lettek, a három érettségiző fiú hamarosan a Terror Háza Múzeumba és az Országgyűlési Múzeumba látogathat el.

Forrás: Blogstar.hu

Képek: Délmagyar.hu

Hivatkozások