Ön itt van:Főoldal»Hírek»Házhoz megy az ügyintézés Csongrád megyében
2020.03.09, hétfő

Házhoz megy az ügyintézés Csongrád megyében

A kormányablakbusz szolgáltatásai ettől a hónaptól kezdve rendszeres időközönként, mindig ugyanabban az időben lesznek elérhetőek a kistelepüléseken. Az okmányokkal kapcsolatos ügyintézés miatt sem kell beutazni a járási hivatalokba.

A kormányablakbusz menetrendjéről tartott sajtótájékoztatót Szegény Judit, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalának hivatalvezető-helyettese péntek délelőtt Székkutason.

 

Mártélyon és Székkutason járt a busz

– A kormányhivatal felülvizsgálta a települési ügysegédrendszert, és változtatott a gyakorlaton. Első ízben a Hód­­mezővásárhelyi járásban, Mártélyra és Székkutasra települt ki a kormányablakbusz. Így most már helyben is elérhe­tővé válik az okmányokkal kapcsolatos ügyintézés. Korábban a települési ügysegédeknél csak kérelemátvételekre nyílt lehetőség, amiket továbbítottak a kormányhivatal megfelelő szervezeteihez. A kistelepülé­sen élők ezentúl helyben ugyanolyan szolgáltatásokat ve­­hetnek igénybe, mint ha be­mennének az illetékes járási hivatalba – hangsúlyozta a tegnapi sajtótájékoztatón a hivatalvezető-helyettes.
A Hódmezővásárhelyi já­­rás­­ba minden hónap első péntekén érkezik a busz. Mártélyon reggel 8-tól 9.30-ig, Székkutason pedig 10-tól 12 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére.

 

Ügyfélbarát ügyintézés

A Csongrád Megyei Kormányhivatal ügyfélbarát ügyintézésre törekszik. A megyében összesen 13 kormányablak mű­­­ködik, a szegediek mellett a járási központokban, valamint Üllésen, Sándorfalván és Mindszenten is. A kistelepülésre ügysegédek jártak, akiknél mi­­nimális ügyintézés történt. Mint arról korábban beszámoltunk, Ferencszálláson például tavaly egész évben 44 kérelem ér­kezett, míg Tiszaszigeten 98. A cél, hogy a kistelepüléseken élők is minél egyszerűbben intézhessék ügyeiket. A kormányablak­buszban két munkaállomás mű­­ködik, vagyis egyszerre két embert tudnak kiszolgálni.

 

Az okmányok miatt sem kell utazni

A személyes okmányokkal kap­­csolatos ügyek intézéséhez ed­­dig a lakosoknak be kellett utazniuk a járásközpontok kor­­mányablakaiba. A hivatal a jövőben a mobilizált kormány­ablak ügyfélszolgálattal, kormányablakbusszal biztosítja a közigazgatási ügyek intézését a kisebb lélekszámú településeken. A kormányablakbuszban a települési ügysegédek szolgáltatásai teljeskörűen elérhetőek, ezenfelül pedig további – eddig valamely kormányablakban intézhető – ügyek is elintézhetők lesznek helyben.

 

Ötven településre jár

Márciustól havonta egyszer kormányablakbusz látogat el a megye minden olyan településére, ahol nincs kormányablak. A mobil ügyfélszolgálat pontos kitelepüléseiről a www.csmkh.hu oldalon olvashatnak, illetve az önkormányzatok is tájékoztatják a lakosokat.

 

(forrás: Délmagyarország)