Ön itt van:Főoldal»Hírek»Sajtóközlemények»8 milliárd forint tanyafejlesztésre
2018.08.21, kedd

8 milliárd forint tanyafejlesztésre

A Vidékfejlesztési Programban a tanyás térségben élők – 95 százalékos támogatás mellett – maximum 6,2 millió forintot, míg a vidéki önkormányzatok legfeljebb 50 millió forintot fordíthatnak a tanyák villamos energia, és vízellátási rendszerének fejlesztésére, valamint a szennyvízkezelés modernizálására.

A tanyák infrastrukturális fejlesztését célzó, mintegy 8 milliárd forintos vidékfejlesztési pályázaton született döntésnek köszönhetően, első körben 65 kérelem részesülhet, összesen közel félmilliárd forint támogatásban. Eddig Csongrád megyében összesen 219.624.466 forint támogatás jutott. A kérelmek a rendelkezésre álló forrás függvényében 2019. április 4-ig nyújthatók be.

A részletekről dr. Juhász Tünde megyei kormánymegbízott 2018. augusztus 22-én, szerdán 9 órakor az egyik hódmezővásárhelyi tanyán, Téglás part 7. szám (szentesi út, Kentaur Panziónál balra, majd 700 méter) alatt tart sajtótájékoztatót.

 

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata