Ön itt van:Főoldal»Hírek»Sajtómeghívók»„A forradalom bölcsője Szeged”
2017.10.17, kedd

„A forradalom bölcsője Szeged”

Rendezvénysorozattal ünnepel és emlékezik a megyei önkormányzat és a Kormányhivatal

Rendhagyó történelemórákkal, könyvbemutatóval és megemlékezésekkel adózik az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének Csongrád Megye Önkormányzata és a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Szegeden a forradalom bölcsőjében a közösen szervezett rendezvények sora október 23-án kezdődik és november 6-án zárul.

A nemzeti ünnep napján 16:30 perckor kezdődik a megemlékezés, amelyet a hagyományoknak megfelelően a Rerrich Béla téren, a Melocco Miklós alkotta Szabadság pillangója című emlékmű mellett tartanak. Az ünnepségen, dr. Fejér Dénes, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége megyei szervezetének elnöke mond köszöntőt, majd a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adnak műsort. Az ünnepség szónoka B. Nagy László, országgyűlési képviselő, a megye fejlesztési biztosa lesz. A rendezvényt ezúttal is koszorúzással és mécses gyújtással zárják, majd 18 órától emlékező szentmise kezdődik Szeged fogadalmi templomában, a Dómban, amelyet dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke celebrál.

Október 24-től 27-ig rendhagyó történelemóráknak lehetnek részesei általános és középiskolások a Kormányhivatal Rákóczi téri épületében kialakított Pártkontroll szobában, amely a szocializmus korszakának közigazgatásáról nyújt hiteles képet. A különleges tárlat ifj. Komócsin Mihály egykori irodájában kapott helyet, ott, ahol a megyei pártbizottsági titkár irányította Csongrád megyét a pártállami diktatúra idején.

November 4-én, a szabadságharc leverésének évfordulóján az áldozatokra, a veszteségre emlékeznek, Tóbiás Klára szobrászművész Magyar Piéta című alkotásánál. Itt dr. Karol Biernacki történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára igazgatója mond beszédet, majd mécsesek gyújtásával adóznak a mártírok és a meghurcoltak emlékének.

November 6-án, 16 órától Bálint László állambiztonsági kutató legújabb könyvét, A hálózati nyilvántartás szereplői - Az államvédelmi és állambiztonsági hálózat nyilvántartása Szegeden és Csongrád megyében című kötetet mutatják be a Pártkontroll szobában. A forrásmunka egyedülálló, hiszen közreadja azon szegediek és Csongrád megyeiek névsorát, akik az államvédelmi, majd állambiztonsági hálózati nyilvántartásban szerepeltek. A szerzővel dr. Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont igazgatója beszélget.

A rendezvények sajtónyilvánosak és minden érdeklődőt várnak a közös ünneplésre a szervezők!

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal 2016-ban, a Kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából, saját kezdeményezésében egy kamara kiállítást létesített Szegeden, a Rákóczi téri, központi épületben, amely a pártállami időket idézi meg. A Csongrád megye szocializmus kori közigazgatását, párt- és munkásőrvilágát bemutató anyag a „Pártkontroll. A szocialista közigazgatás Csongrád megyében” címet kapta. A tárlatnak helyet adó helyiségek azok az irodák, amelyben egykor a megyei tanácselnök, illetve megyei pártbizottsági titkár, ifj. Komócsin Mihály dolgozott. A bemutatóhellyé alakított irodákban korhű enteriőr és informatív tablók szolgálják azt a célt, hogy megyénk létrejöttének (1950) körülményei mellett a tanácsrendszer felépítésével és működési mechanizmusával, valamint a pártállami megye vezetőinek rövid pályaképével, illetve a mintegy párthadseregként működő munkásőrség múltjával is megismerkedhessenek az érdeklődők.

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata