A program a tavalyinál szélesebb témakört ölel fel. Ezúttal nem pusztán gyámügyi eljárásokkal összefüggő előadásokat hallgathatnak meg a szakügyintézők. Többek között szó lesz az ügyészség tolmácsolásában arról, hogyan érvényesülnek a büntetőeljárásban a gyermekek jogai, valamint az egyház gyermekvédelmi munkáját ismerhetik meg az érdeklődők dr. Kiss-Rigó László megyés püspök előadásából. A gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek szóló ismertetőt tart a január 1-től életbe lépő, új eljárásjogi törvényről, dr. Mezey Róbert, Csongrád megyei gyámügyi osztályvezető, Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója pedig a nevelőszülők általi örökbefogadásról tájékoztat. A mindennapokban zajló, gyermekeket érintő veszélyek közül az internethasználattal együtt járó problémákról lesz szó, de bemutatja a jelenlévők számára dr. Farkas Attila Erik, a téma szekértője a Digitális Gyermekvédelmi Stratégiát is. Helyet kapott a programban egyebek mellett még dr. Krizsán Anett a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatójának előadása, amelyben a Békés Megyei Gyermekvédelmi Partnerségi Protokollt ismerteti.
A rendezvény, november 2-án délelőtt 10 órakor kezdődik a Csongrád Megyei Kormányhivatal földszinti nagytermében, és elsősorban az együttgondolkodás, az egységes jogértelmezés és alkalmazás jegyében szerveződik. A konferenciát konzultáció zárja, amely alkalmat teremt a hallottak átbeszélésére, az esetleges kérdések megvitatására.
A konferenciával kapcsolatos kérdésekben dr. Holubán Csilla áll a sajtó munkatársainak rendelkezésére a rendezvény előtti fél órában, a helyszínen.
Szeged, 2017. október 31.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata