Elkészült a Szegedi Járási Hivatal szervezetén belül működő sándorfalvi okmányiroda átalakítása. Ezzel megszűnt Csongrád megyében az utolsó okmányiroda és átadásra vár ugyanott, az Ady Endre utca 1. szám alatt a tizenkettedik megyei kormányablak. A két munkaállomás és egy fotófülke kapacitással rendelkező új, integrált kormányzati ügyfélszolgálatot holnap délelőtt 11 órakor adja át hivatalosan dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője és Gajdosné Pataki Zsuzsanna, a város polgármestere.
Bármilyen kicsi is, a település és környéke szempontjából fontos beruházás zárult a kormányablak kialakításával. Nemcsak az ügyfelek és az ott dolgozó állami tisztviselők körülményei javultak jelentős mértékben, hanem a helyben elérhető közigazgatási szolgáltatások is bővültek az állampolgárok és a vállalkozások számára egyaránt. Az építészeti munkákkal, az egységes arculati elemeknek megfelelő bútorok és informatikai eszközök beszerzésével hosszú távon biztosítottá vált a megnövekedett ügyfélforgalom gyors és pontos kiszolgálása. A kormányablak múlt csütörtök óta már fogadja az ügyfeleket, de hivatalos átadása április 4-én, szerdán, 11 órakor kezdődik az ügyféltérben. Az esemény természetesen sajtónyilvános.
Csongrád megye kormányablakai:
- Szeged, Rákóczi tér 1. sz.
- Szeged, Rókusi krt. 42-64. sz.
- Szeged, Szőregi út 80. sz.
- Csongrád, Justh Gyula u. 2/B. sz.
- Hódmezővásárhely, Ady E. u. 14. sz.
- Mindszent, Köztársaság tér 6. sz.
- Kistelek, Árpád u. 1. sz.
- Makó, Széchenyi tér. 22. sz.
- Mórahalom Millenniumi sétány 17. sz.
- Szentes, Kossuth tér 6. sz.
- Üllés, Dorozsmai út 40.sz
- Sándorfalva, Ady Endre utca 1. sz.
Szeged, 2018. április 3.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata