Ön itt van:Főoldal»Hírek»Sajtómeghívók»Szakmai konferencia és műhelymunka a vállalati bürokráciacsökkentés jegyében
2016.05.02, hétfő

Szakmai konferencia és műhelymunka a vállalati bürokráciacsökkentés jegyében

Csongrád megyében két helyszínen zajlik a héten előkészítő rendezvény 

A vállalati szektorhoz kapcsolódó, közigazgatási bürokrácia csökkentési program kidolgozásához kéri a vállalkozások véleményét, javaslatait a Miniszterelnökség annak a konferenciasorozatnak a keretében, amelyet két helyszínen rendeznek meg Csongrád megyében, a héten. Május 3-án, Hódmezővásárhelyen, 4-én pedig Szegeden zajlik majd a műhelymunkával egybekötött szakmai tanácskozást és tájékoztató előadásokat egyaránt tartalmazó program.

 

A rendezvénysorozatot a KÖFOP-2.3.5-VEKOP-16 „A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentési program kidolgozása” című kiemelt projekt keretén belül rendezi meg a Miniszterelnökség és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium, együttműködve a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ).

A program célja sokrétű: a konferencián a részt vevő állami vezetők egyrészt kerekasztal beszélgetés keretében adnak tájékoztatást a bürokrácia csökkentés érdekében eddig tett intézkedésekről, másrészt összegyűjtik a vállalkozók javaslatait a további bürokratikus-, adminisztrációs terhek csökkentésére. Emellett a résztvevők szakmai előadásokat hallgathatnak meg a Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Programmal (GINOP) kapcsolatban, a műhelymunka keretében pedig a megyei kormányhivatalok és járási hivatalok, valamint a vállalkozások együttműködési lehetőségeinek feltérképezésére, információ- és tapasztalatcserére kerül sor – éppen ezért mindkét megyei konferencia házigazdája a Csongrád Megyei Kormányhivatal.

 

Hódmezővásárhely

2016. május 3. 9:00

Házigazda: Csongrád Megyei Kormányhivatal
Helyszín: Fekete Sas rendezvényház, 6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 3.

 

Szeged

2016. május 4. 9:00

Csongrád Megyei Kormányhivatal, Csongrád terem
6722 Szeged, Rákóczi tér 1.

 

A rendezvény mindkét városban az alábbi program szerint zajlik: 

8.30 – 9.00

Regisztráció

9.00 – 9.15

Köszöntők:

 

dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, Csongrád Megyei Kormányhivatal

 

dr. Zöld-Nagy Viktória területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség

Marczinkó Zoltán István kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

 

Sipos Tamás elnök, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, Csongrád megye

9.15 – 10.45

Kerekasztal beszélgetés

10.45 –11.00

Kávészünet

11.00 –11.15

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) bemutatása

11.15 –12.15

Vállalkozásokat érintő kormányzati bürokráciacsökkentésről szóló műhelymunka

 

A rendezvény 10.45-ig (a kávészünetig) sajtónyilvános. A szervezők készséggel állnak a sajtó munkatársai rendelkezésére mindkét helyszínen, a 10:45-kor kezdődő kávészünetben.

 

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata