Kilenc megyei középiskola nevezett arra a vetélkedőre, amelyet február elején hirdettek meg a szervezők. A helytörténetet középpontba helyező megmérettetés célja, hogy a fiatal korosztály jobban megismerje lakhelyének, megyéjének 1944 és 1989 közötti múltját. Tudásukról február 22-én, csütörtökön délután 14 órától, a Kormányhivatal épületében adhatnak számot, ahol különböző kreatív feladatokat kell megoldaniuk. A csapatok felkészülését segítette a Csongrád Megyei Önkormányzat által 2016-ban kiadott, "Szikra, láng, hamu" című kötet, amely Csongrád megye 1956-os szerepvállalását, forradalmi eseményeit gyűjti egybe, valamint a Kormányhivatal épületében, ifj. Komócsin Mihály pártvezér dolgozó szobájában kialakított "Pártkontroll – A szocialista közigazgatás Csongrád megyében" című tárlat is.
A versenyfeladatok megoldását háromfős zsűri értékeli:
- dr. Medgyesi Konstantin történész, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese,
- dr. Miklós Péter történész, főiskolai docens, az Emlékpont intézményvezetője, és
- Tóth Marcell történelemtanár, az MTA-SZTE Elbeszélt Történelem és Történelemtanítás Kutatócsoport tagja.
Az eredményhirdetésre február 25-én, az emléknapon kerül sor, a Csongrád Megyei Önkormányzat konferenciatermében, 15:30-kor. A győztesek egy budapesti kiránduláson vehetnek részt, melynek során látogatást tesznek a Terror Háza Múzeumban és az Országgyűlési Múzeumban.
Ezt követően, 16 órától tartja koszorúzással egybekötött megemlékezését a két szervezet. Kligl Sándor alkotásánál, a recski kőbányából származó kövekből álló, Glattfelder téri emlékműnél dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja mond beszédet, majd koszorúk és mécsesek elhelyezésével emlékeznek a résztvevők a kommunizmus áldozataira. A koszorúzási szándékot kérjük a 06 30 399 6728-as telefonszámon, február 23-a péntek, 12 óráig jelezzék a szervezetek,.
Február 26-án a Kormányhivatal épületében egy nyilvános vetítésen és beszélgetésen ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Szegedi Fegyház és Börtön történetének azzal az időszakával, amikor nyolc hónapon át, a II. világháború végén a Vörös Hadsereg hadifogolytáboraként működött a büntetés végrehajtási intézet. Két évvel ezelőtt egy véletlen folytán derült ki, de azóta már igazolást nyert, hogy a megszállók tizenkétezer embert tartottak fogva embertelen körülmények között az 5-600 fő befogadására alkalmas épületegyüttesben. A túlzsúfoltság és a higiénés helyzet miatt vérhas és tífuszjárvány tört ki a lágerben, amelynek következtében több mint háromezer német és magyar hadifogoly valamint málenkij robotra összegyűjtött civil személy vesztette itt életét. A Borbola Lilla újságíró, szerkesztő-riporter által diplomamunkaként elkészített film személyes dokumentumok visszaemlékezések és kutatók segítségével tárja fel az intézet történetének ezen időszakát.
A filmvetítésre a kormányhivatali munkatársaknak szervezett Pro domo művelődési előadássorozat keretein belül kerül sor 14 órától, de az emléknapra tekintettel a rendezvény ezúttal nyilvános lesz.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata