2013.03.12, kedd
Szegeden és Hódmezővásárhelyen folytatódik a Megyejárás
Egyre nagyobb az érdeklődés a 10 milliárdos pályázati alap iránt Egy nap alatt több mint 200 munkáltató vesz részt a Megyejárás fórumain Szegeden és Hódmezővásárhelyen folytatódik szerdán a Megyejárás. Az…
2013.03.05, kedd
Kisteleken és Mórahalmon folytatódik a megyejárás
Már most élhet a szabad vállalkozási zóna előnyeivel két Csongrád megyei járás Csongrád és Szentes után Kisteleken és Mórahalmon folytatja a megyejárást B. Nagy László. A kormánymegbízott mindkét járási székhelyen…
2013.02.26, kedd
Megyejárásra indul B. Nagy László
Munkaadói fórumokon vesz részt, nyertes vállalkozásokat keres fel és a megye járási hivatalait látogatja meg a következő hetekben a kormánymegbízott. B. Nagy László azért járja végig a járási központokat, hogy…
2013.02.25, hétfő
Fogyasztóbarát a Napfényfürdő
A határon átnyúló panaszkezelésre is ügyel az Aquapolis Az országban hatodikként, de a fürdők közül elsőként kap Fogyasztóbarát Tanúsítványt a szegedi Napfényfürdő. Az erről szóló oklevelet Pintér István, a Nemzeti…
Az idén is 10 milliárd a keret Csongrád megye a legjobb pályázók között Február 14-től lehet pályázni idén munkahelyteremtő beruházással arra a 10 milliárdos keretre, amelyet egy hete hirdetett meg…
Sikeres uniós program segítette a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését Csongrád megyében Nagyszabású konferenciával zárul a TÁMOP 1.1.1-08/1-2008-0001 „Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” című pályázat Csongrád megyében. A Csongrád Megyei…
2013.01.28, hétfő
Szegedre látogat holnap Hoffmann Rózsa
Az államtitkár szakmai fórumon ad tájékoztatást a pedagógusoknak Szegedre látogat holnap Hoffmann Rózsa. Az oktatásért felelős államtitkár január 29-én, kedden személyesen találkozik a megye tankerületi vezetőivel, délután három órától pedig…
2012.12.18, kedd
Bemutatják Csongrád megye járási hivatalvezetőit
Tisztelt Kollégák! Mint ismeretes, december 17-én, hétfőn délelőtt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, ünnepélyes keretek között kinevezte a járási hivatalok vezetőit. dr. Polner Eörs, a Csongrád Megyei Kormányhivatal…
2012.12.04, kedd
Csongrád megye felkészült a télre
Megtörtént az egyeztetés a védekezésben résztvevő szervezetek között Minden közreműködő szervezet képviselője ott lesz szerdán azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság összegzi a téli feladatokkal kapcsolatos eddigi…