Az egész éves munkájáért 21 kormánytisztviselő vehette át az díjat a kormányhivatal Rákóczi téri főépületében. A kollégák szavazatai alapján minden főosztály 1-1 munkatársa, valamint a hét járási hivatal 1-1 alkalmazottja részesülhet az elismerésben.
„Mi, a kormányhivatal alkalmazottai mindannyian szolgálatra vállalkoztunk, de ez nem jelenti azt, ne lehetne sikereket elérni a hétköznapi munka során. Meggyőződésem, hogy az a jó közigazgatás, ahol nem az emberek vegzálása és a vasszigor a cél, hanem az, ahol szolgáltatást tudunk nyújtani az ügyfeleknek. Ennek a szellemiségnek kell áthatnia az itteni munkavégzést - legyen szó kormányablak-ügyintézésről vagy éppen hatósági munkáról” – mondta el az esemény megnyitóján Salgó László főispán.
Az egyik díjazott volt 2023-ban Antalicz Istvánné Erika, aki négy évtizede oszlopos tagja a Növény és Talajvédelmi Osztálynak. Ez idő alatt több szervezeti egységben és számos területen bizonyította szakmai és emberi rátermettségét.
„Büszke vagyok az elismerésre, mert ez egy olyan díj, amit a kollégák ítéltek meg. Megtiszteltetésnek vettem” – mondta Antalicz Istvánné Erika.
Az „Év Kormánytisztviselője” elismerés 2023-as díjazottjai:
Barna Péter – Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály
Antalicz Istvánné Erika – Agrárügyi Főosztály
Debreczeni Enikő Erzsébet – Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály
Csépe Mária – Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály
Nagy Csaba – Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály
Kasza Mónika – Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály
Szécsiné Gyura Szabina – Főispáni Kabinet
Tóth Ildikó – Földhivatali Főosztály
Müller-Szerencsés Kata – Hatósági Főosztály
Halászné Balogh Beáta – Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály
Turóczi Tamás Gyula – Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály
Veres Zsolt – Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Merk Lajos – Működést Támogató Főosztály
Szántóné Csehák Hajnalka – Népegészségügyi Főosztály
Erdélyi Attila – Csongrádi Járási Hivatal
Hegedűsné dr. Siflis Emese – Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal
Csíkos Nauzika – Kisteleki Járási Hivatal
Brakszatórisz András Attiláné – Makói Járási Hivatal
Dr. Pintér Melinda – Mórahalmi Járási Hivatal
Novák Ildikó – Szegedi Járási Hivatal
Faragóné Ádor Ella – Szentesi Járási Hivatal