Ön itt van:Főoldal»Hírek»Van segítség: Szegeden is megnyílt az Áldozatsegítő Központ
2020.12.07, hétfő

Van segítség: Szegeden is megnyílt az Áldozatsegítő Központ

A kormányzat kiemelt célja, hogy a segítség minél közelebb kerüljön a bajba jutottakhoz, ennek érdekében december 3-án Szegeden is megnyílt az Áldozatsegítő Központ.

A pandémiás helyzet miatt a tervezett, nyilvános megnyitóra ugyan nem kerülhetett sor, de december 3-ától már Szegeden is nyitott ajtókkal várja valamennyi bűncselekmény áldozatát az Áldozatsegítő Központ (ÁSK). A Csongrád-csanádi központ az ötödik ilyen áldozatsegítő centrum az országban, korábban Budapesten, Szombathelyen, Miskolcon és Pécsett nyitott már az Igazságügyi Minisztérium kifejezetten bűncselekmények, valamint tulajdon elleni szabálysértések áldozatainak támogatását szolgáló intézményt.

A szegedi Áldozatsegítő Központ személyre szabott támogatást nyújt a bajba jutottaknak, így többek között pszichológiai segítségnyújtásban, jogi segítségnyújtásban részesülhetnek az áldozatok, valamint a bűncselekmény következtében kialakult krízishelyzet enyhítésére akár azonnali pénzügyi segítségben is részesülhetnek a rászorulók. A szegedi ÁSK ebben a munkában szorosan együttműködik a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatallal – közölte dr. Juhász Tünde Kormánymegbízott Asszony. A szakmai partnerek között üdvözölhetjük továbbá a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságot, a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőrséget, a Szegedi Tudományegyetemet, az Ágota Alapítványt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, a Szeged-Csanádi Egyházmegyét és a Magyar Vöröskeresztet is.

A szegedi Áldozatsegítő Központot, annak szolgáltatásait, amelynek része egy különleges, nyugodt környezetet biztosító ún. patrónus szoba is, dr. Kereszty Ágnes koordinátor mutatta be. A koordinátor elmondta azt is, hogy a későbbiekben, prevenciós jelleggel, többféle programot is kínálnak majd az érdeklődők számára.

Csütörtöktől újabb helyszínen, Szegeden is várják tehát már a szakképzett munkatársak a bajba jutottakat. Ha úgy érzi, áldozattá vált, kérjen bizalommal segítséget az Áldozatsegítő Központban, vagy az éjjel-nappal ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalon, a 06 80 225 225-ös telefonszámon! Az ellátás országos.

Forrás: vansegitseg.hu