Ön itt van:Főoldal»Hírek»Hírek
Végéhez ért az a három beruházás, amelynek eredményeként a Csongrád Megyei Kormányhivatal három épülete most már önállóan, segítség nélkül is látogatható az egészségkárosultak számára. A jórészt uniós támogatásból megvalósult 75…
Akár narancs ízesítésű szalámit, szárított bikacombot, eredet-védett fűszerpaprikát és bodzavelőt is ajánlhatnak a Csongrád megyei vásárlók a Nemzeti Fogyasztói Termékkosárba. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nemrégiben indított új honlapja azt a…
Az aszályos időjárás és egyéb ökológiai körülmények következtében a megye területén veszélyes szintű mezei pocok felszaporodás (gradáció) figyelhető meg.A magas egyedszám fokozott veszélyt jelent a csapadékhiánnyal következtében amúgy is gyenge…
75 millióból akadálymentesített a kormányhivatal Braille-írásos útbaigazító táblák, hallássegítő készülék, mozgáskorlátozottaknak kijelölt parkoló, rámpa, valamint burkolati vezető- és védősávok segítik mostantól a Csongrád Megyei Kormányhivatal három telephelyének megközelítését az egészségkárosultak…
Anonim vérvizsgálat és szakértői tájékoztatás a TIK-ben 1988 óta december 1-e az AIDS elleni küzdelem világnapja, melynek célja az ismeretterjesztés, az őszinte beszéd a betegségről és a megelőzéséről, valamint a…
Kóstolóval egybekötött programbemutató a Megyeházán Nemzeti Fogyasztói Termékkosár elnevezéssel a honi áruk népszerűsítését célzó programot indított a Fogyasztóvédelmi Hatóság. A kezdeményezés célja az elsősorban Magyarországon előállított és forgalmazott, minőségi termékek…
Veszélyes bébi ruhát is bemutatnak, és a bortermékek kimérésével kapcsolatos jogszabályokat is értelmezik azon a fórumon, amelyet a Csongrád Megyei Kormányhivatal rendez holnap, a karácsonyi vásárok kereskedői számára. Az öt…
2011.11.28, hétfő

Biztonságos Karácsony

Előzetes tájékoztató vállalkozóknak a karácsonyi ellenőrzésekről A karácsonyt megelőző hetekben több hatóság végez ellenőrzést. A közeli napokban többek között fogyasztóvédelmi-, élelmiszer-biztonsági ellenőrök, vám és pénzügyőrök megjelenésére számíthatnak a vásárokban, bevásárlóközpontokban…
Megnyílt a szegedi Széchenyi Programiroda Hivatalosan is megkezdte működését a Megyeházán a Széchenyi Programiroda. Az országos hálózat szegedi székhelyén dolgozó hat munkatárs feladata az, hogy segítsék a lehetséges pályázókat az…