Ön itt van:Főoldal»Sajtóközlemények»Csak együtt tehetjük tisztábbá Csongrád megye levegőjét!
 
2018.02.12, hétfő

Csak együtt tehetjük tisztábbá Csongrád megye levegőjét!

Idén szerencsére még nem kellett megküzdeni a magas légszennyezettséggel a térségben: a kormányhivatal arra figyelmeztet, hogy a hatóságok mellett a lakosságnak is tennie kell azért, hogy tisztább levegőt szívhassunk a leghidegebb, szélcsendes napokon is.

Mindenki emlékszik még a tavalyi télre, amikor Szegeden a tájékoztatási küszöböt meghaladó szintre emelkedett a szálló por koncentrációja, ugyanis az több egymást követő napon meghaladta a 75 micro g/m3 –es szintet. Ugyan az idei fűtésszezonban még nem alakult ki hasonló helyzet, azonban érdemes megtenni mindent azért, hogy ne ismétlődjön meg mindez. A Csongrád Megyei Kormányhivatal elkötelezett a cél elérésében, az elmúlt években egyre több épületét alakította energiatakarékossá, megújuló energiát használóvá, miközben tájékoztatta a megyében élőket a helyes gyakorlatról, ellenőrizte a légszennyezettség mértékét, betartatta az ezzel kapcsolatos előírásokat. Azonban az állam mellett komoly szerep hárul a lakosságra is, mivel a részecskeszennyezés legjelentősebb forrása a háztartási tüzelés.


A legnagyobb mennyiségben a műanyag- – a ruháktól az építőanyagon át a palackokig – , gumi és a felületkezelt fahulladékok önálló, vagy ezek szilárd tüzelőanyaghoz való keverésével éget a lakosság napjainkban. Azonban ilyenkor nem tökéletes az égés, amely során olyan káros melléktermékek keletkezhetnek, mint a szilárd részecskék, a szén-monoxid, a kén-dioxid, vagy a hidrogén-klorid. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a műanyagok elégetésével mérgező és rákkeltő hatású égéstermék keletkeznek, például illékony szerves vegyületek, policiklikus aromás szénhidrogének, poliklórozott bifenilek, nehézfémek.


Pedig a vonatkozó szabályozások egyértelműek: a háztartásban keletkező papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladék háztartási berendezésben történő égetése kivételével tilos a káros egészségi és környezet-egészségügyi kockázatot jelentő illegális hulladékégetés. Mindez azt jelenti, hogy nem szabad az avart és más kerti, mezőgazdasági hulladékokat felgyújtani, és otthoni kályhánkba is tilos a hulladékkal begyújtani.


Időnként a cégek is hibáznak, ezért az elmúlt évben a Szegedi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztálya 49 célzott vizsgálat keretében ellenőrizte a bútorlap-szabászattal és bútor-, illetve fa nyílászáró gyártással foglalkozó vállalkozásokat. Az ellenőrzések során a vártnál több, a vállalkozások kb. 25 %-nál tapasztaltak jogsértést: bútorlap hulladékot vagy saját tüzelőberendezésükben égették el, vagy fűtési célra odaadták a lakosság tagjainak, saját dolgozóiknak.


Ez a fajta kezelési mód azonban nemcsak jogsértő, hanem veszélyes is, mivel elégetéskor a bennük található vagy a kezelés következtében felhordott, különböző mérgező vegyületek a levegőbe és a hamuba kerülnek, s így szennyezik környezetünket, károsítják egészségünket. Elsősorban figyelmeztették a lakosságot, és nem bírságoltak, az eredmény pedig nem késett: az idei év elején érezhetően csökkent a kezelt fahulladék lakossági tüzelőberendezésben történő égetése.


A Szegedi járás területén tavaly 17 helyszín miatt érkezett bejelentés, ebből 2 esetben nyílttéri égetés miatt. 22 alkalommal történt helyszíni hatósági ellenőrzés. Azonban itt is inkább tanítottak, és nem büntettek a hivatalnokok: levegővédelmi bírság kiszabására ugyanis nem került sor. Ez egyrészt az érintettek szociális helyzete miatt alakult így, másrészt azért, mert azzal, hogy tájékoztatást adtak az érintetteknek, felhívták a figyelmüket az általuk okozott a környezeti károkra, már elejét vették az esetek megismétlődésének. Mindezt bizonyítja az is, hogy az utóellenőrzések során mindent rendben találtak az osztály munkatársai.
Ma Magyarország egyik legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája a lakossági fűtés okozta levegőszennyezése. Tegyünk együtt a megszüntetése érdekében Csongrád megyében is! Szóljon szomszédjának is!
További hasznos segítséget találhatnak az alábbi honlapon: http://www.futsokosankampany.hu/

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata

Hivatkozások