
A Növény-és Talajvédelmi Igazgatóság a Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezetében működő szakigazgatási szerv, feladatainak szakmai irányítását a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal látja el.
A Hivatal elérhetőségei:
Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága
Székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Rárósi út 110.
Levelezési címe: 6801 Hódmezővásárhely, Pf. 99.
Telefon: +36 (62) 535-740
Fax: +36 (62) 246-036
Elektronikus elérhetősége: ntsz@csongrad.ontsz.hu
Igazgató: Dr. Hódi László
Ügyfélfogadás rendje:
Az Igazgatóság kormánytisztviselői a hét minden munkanapján munkaidőben fogadják az ügyfeleket.
Parlagfüves ügyekben az ügyfélfogadás ideje: hétfő és csütörtök 8 órától 12 óráig
Szervezeti egységek:
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatósága tevékenységére vonatkozó ágazati jogszabályok
Növényvédelmi, növény-egészségügyi tevékenységhez, valamint a szaporítóanyag felügyelethez kapcsolódó jogszabályok:
2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
2000. évi LXXXIV. törvény a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról
2009. évi VII. törvény az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról
1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról
2003. évi LII. törvény a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról
2010. évi CXXVI. törvény a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról
194/2008. (VII. 31.) Korm.rendelet az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről
221/2008. (VIII. 30) Korm.rendelet a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igény lésének részletes szabályairól
220/2208. (VIII. 30) Korm.rendelet az élelmiszerlánc területén kötelező előírások és ajánlott szakmai irányelvek gyűjteményei kiadásának rendjéről
358/2008. (XII. 31.) Korm.rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól
218/1999. (XII. 28.) Korm.rendelet az egyes szabálysértésekről
210/2009. (IX. 29.) Korm.rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről
123/1997. (VII. 18.) Korm.rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízi létesítmények védelméről
288/2010. (XII. 21.) Korm.rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalokról
328/2010. (XII. 27.) Korm.rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről
89/2004. (V. 15.) FVM rendelet a növényvédő szerek forgalomba hozatalának és felhasználásának engedélyezéséről, valamint a növényvédő szerek csomagolásáról, jelöléséről, tárolásáról és szállításáról
43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet a növényvédelmi tevékenységről
8/2007. (I. 31.) FVM rendelet egyes növényvédő szerek forgalmazásával, illetve felhasználásával kapcsolatban külföldön szerzett szakmai gyakorlaton alapuló képesítés elismerésének részletes szabályairól
103/2003. (IX. 11.) FVM rendelet a növényvédő szerrel szennyezett csomagolóeszköz-hulladékok kezeléséről
44/2005. (V. 6.) FVM rendelet a mező- és erdőgazdasági légi munkavégzésről
66/2010. (V. 12.) FVM rendelet a növényi és állati eredetű élelmiszerekben és takarmányokban, illetve azok felületén található megengedett növényvédőszer-maradékok határértékéről, valamint ezek hatósági ellenőrzéséről
165/2004. (XI. 22.) FVM rendelet a növényvédelmi igazgatási szolgáltatási díjakról
50/2004. (IV. 22.) FVM rendelt a zöldség szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról
177/2009. (XII. 28.) FVM rendelet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásáról
79/2009. (VI. 30.) FVM rendelet a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításának, előállításának, forgalmazásának, jelölésének és ellenőrzésének részletes szabályairól
44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól
61/2009. (V. 14.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről
81/2009. (VII. 10.) FVM rendelet a kölcsönös megfeleltetés körébe tartozó ellenőrzések lefolytatásával, valamint a jogkövetkezmények alkalmazásával kapcsolatos szabályokról
7/2001. (I. 17.) FVM rendelet a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól
110/2003. (X. 21.) FVM rendelet az erdészeti szaporítóanyagokról
72/2010. (V. 13.) FVM rendelet a gyümölcs szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról
87/2006. (XII. 28.) FVM rendelet szőlő szaporítóanyagok előállításáról, minősítéséről és forgalomba hozataláról
45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet a dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról
117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról
36/2006. (V. 18.) FVM rendelet a termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról
90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól
37/2006. (V. 18.) FVM rendelet az EK-műtrágya-ként megjelölt műtrágyák forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről
82/2004. (V. 11.) FVM rendelet a gyümölcs és zöldség ellenőrzéséről
89/2005. (X. 11.) FVM-EüM-ICsSzEM-PM együttes rendelet az élelmiszer-ellenőrzési igazgatási szolgáltatási díjakról
19/2004. (II. 26.) FVM-EszCsM-GKM együttes rendelet az élelmiszerek jelöléséről
13/2008. (VIII. 8.) NFGM-FVM együttes rendelet az előrecsomagolt termékek névleges mennyiségére vonatkozó szabályok megállapításáról és azok ellenőrzési módszereiről
56/1997. (VIII. 14.) FM-IKIM-NM együttes rendelet az élelmiszerek megsemmisítésének feltételeiről és módjáról
Talajvédelmi jogszabályok:
2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről
2008. XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
2004. CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
1999. LXIX. törvény a szabálysértésekről
1996. CXVI. törvény az atomenergiáról
1997. LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
1992. XLIX. törvény a kárpótlási jegy termőföldtulajdon megszerzésére történő felhasználásának egyes kérdéseiről
1993. II. törvény a földrendező és a földkiadó bizottságokról
1995. LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól
1994. LV. törvény a termőföldről
2006. LIII. törvény a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről
1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról
2010. évi CXXVI. törvény a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról
50/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól
27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről
194/2008. (VII. 31.) Korm. rendelet az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módjáról és mértékéről
347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről
193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről
358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól
382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről
362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Hírközlési Hatóság eljárásában közreműködő szakhatóságok kijelöléséről, valamint egyes szakhatósági közreműködések megszüntetéséről és módosításáról
338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetről, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól
2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról
126/2003. (VIII. 15.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási tervek részletes tartalmi követelményeiről
220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól
314/2005.(XII. 25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról
263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Közlekedési Hatóságról
256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról
322/2007. (XII. 5.) Korm. rendelet a kölcsönös megfeleltetési szabályok betartását ellenőrző szervekről
218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól
76/2009. (IV. 8.) Korm. rendelet a területrendezési hatósági eljárásokról
27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről
351/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a Vát és Porpác települések közigazgatási területén megvalósuló repülőtér-fejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
328/2010. (XII. 27.) Korm.rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szerveinek kijelöléséről
275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről
269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól
203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról
201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről
123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízi létesítmények védelméről
75/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet egyes vasúti beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
36/2006. (V. 18.) FVM rendelet a termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról
37/2006. (V. 18.) FVM rendelet az EK-műtrágya-ként megjelölt műtrágyák forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről
90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól
59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről
50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról
43/2007. (VI. 1.) FVM rendelet a nitrátérzékeny területeknek a MePAR szerinti blokkok szintjén történő közzétételéről
25/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások részletes szabályairól
18/2009. (III. 6.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról
4/2004. (I. 13.) FVM rendelet az egyszerűsített területalapú támogatások és a vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot, illetve a Helyes Gazdálkodási Gyakorlat feltételrendszerének meghatározásáról
61/2009. (V. 14.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről
139/2004. (IX. 24.) FVM rendelet a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló, az Európai Unió környezetvédelmi, állatjóléti és -higiéniai előírásainak való megfeleléshez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól
150/2004. (X. 12.) FVM rendelet a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes szabályairól
34/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
2/1998. (I. 12.) FM rendelet a földművelésügyi ágazat polgári védelmi feladatairól
45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól
23/2003. (XII. 29.) KvVM rendelet a biohulladék kezeléséről és a komposztálás műszaki követelményeiről
6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről





