A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató közel 4000 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekkel foglalkozik. A vele szoros kapcsolatban álló, szegedi székhelyű ÁGOTA (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért kiemelkedően közhasznú Alapítvány) további 7000 családból kiemelt gyermeket támogat országszerte. A két szervezet első közös karácsonyi ünnepségét december 23-án rendezte meg, az újszegedi Rendezvényházban. A rendezvényen a gondoskodásban élők 250 fős közössége képviselte a sok ezer támogatott gyermeket és fiatalt. A többi társuk nevében ők vették át azokat az ajándékokat, melyeket az elmúlt hetekben számos szervezet és magánszemély ajánlott fel. A példátlan összefogásnak köszönhetően a szolgáltató intézmény minden ellátottja személyes ajándékot kapott.
Az ünnepségen dr. Kiss- Rigó László megyéspüspök mondott köszöntőt. Mint mondta, a karácsony elképzelhetetlen a fény nélkül. "A gyertyák, a csillagszórók vagy a fényfűzérek fénye azonban csak emlékeztetni tud bennünket arra, hogy az igazi fény az, ami a szívünkben van és a szeretet által kerül oda." - emlékeztetett a püspök atya. Kothencz János, a szolgálat igazgatója arról beszélt, hogy munkatársaival együtt azon dolgozik, hogy egyetlen gondozottjuk se kallódjon el. "A szeretet jászolban született kétezer éve. Ez a szeretet gyógyír minden, magában sebeket hordozó, gondoskodásban élő gyermek számára. Gyógyír és esély arra, hogy értékes és boldog felnőtt legyen."- hangsúlyozta. A felajánlók nevében a kormányhivatal főigazgatója, dr. Polner Eörs adja át jelképesen az egyenként csomagolt, díszes dobozokat. A főigazgató a Nyomorultak főszereplője, Jean Valjean példáját említette beszédében amely szerinte arról ad bizonyságot, hogy a jó tett alkalmas arra, hogy megváltoztassa egy ember életét. Arra emlékeztetett, hogy a történet szerint a főhős élete akkor változott meg, amikor egy püspök jót tett vele. Polner Eörs szerint a gyerekek az egyházmegye gondoskodásában jó helyen vannak, és köszönetet mondott mindenkinek, aki ezzel az adakozással segített szebbé tenni az ünnepüket. A Kormányhivatal is részt vett a gyűjtésben: a munkatársak több mint 130 cipős doboznyi ajándékot tettek az Ágotás gyerekek karácsonyfája alá.
A rendezvényen a Gyermekvédelmi Intézmény csanádpalotai lakóotthonában élő fiatalok adtak elő egy általuk írt és rendezett előadást, amely a három királyok útjáról és megvilágosodásáról szólt. A megható műsor végén a 250 fős gyereksereg tagjai egyenként vették át személyre szóló ajándékaikat. A többiekhez a következő napokban fog eljutni a temérdek adomány.
A több tonnányi ajándék többek között a Szeged-Csanádi Egyházmegye és püspöke dr. Kiss- Rigó László, Soltész Miklós államtitkár, B. Nagy László kormánymegbízott és a Csongrád Megyei Kormányhivatal, Magyar Anna elnök asszony és a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága, valamint az SZTE Gazdaságtudományi Kar és Bolyai intézetének munkatársai, a L.É.T - Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület, Farkas Csaba vállalkozó és Orosz Gábor, a Ramirent Kft., a Tanulmányi és Információs Központ munkatársai, Kolompár László hivatásos nevelőszülő, aki egyben a Csongrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke is, továbbá az SZTE Hallgatói Önkormányzata, Pocsai Blanka önkormányzati és Bodó Imre országgyűlési képviselő, Benke Zsolt, - és még sok más segítő jóvoltából gyűlt össze.
Ajándéközön a Szent Ágotás gyerekeknek
4000 család nélküli gyermek és fiatal kapott ajándékot
Példátlan összefogás eredményeként minden gondozottjának tud személyes ajándékot adni karácsonykor a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Intézmény. A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő szervezet az első karácsonyára készül, amely minden bizonnyal emlékezetes marad: annyi felajánlás érkezett hozzájuk advent heteiben, hogy az általuk ellátott közel 4000 gyermek mindegyike ajándékot kap. Az ajándékok egy részét a Csongrád Megyei Kormányhivatal munkatársai gyűjtötték össze.








