A tapasztalat azt mutatja, a vásárlók szívesen döntenek a reklámozott, márkás, vagy éppen a nehezen meghatározható származású, ámde látványos tulajdonságokkal, rendelkező olcsó áruk mellett. Mindkét esetben következhet csalódás. Pedig a terméken található néhány alapvető jelzés is elegendő információt tartalmaz ahhoz, hogy eldönthessük: érdemes-e megvásárolnunk azt. A fiatalokra még inkább igaz, hogy a reklámok erőteljesen befolyásolják az igényeiket. Ezért döntött úgy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, hogy a középiskolás korú diákok számára ismeretterjesztő kampányba kezd. Azt szeretnék elérni, hogy már ebben a korban kialakuljon a tudatos vásárlás igénye: ismerjék meg a fogyasztói jogokat és kötelességeket, és legyenek pontos információik arról, milyen biztonságos és a veszélyes áruk vannak jelen a kereskedelemben.
A nyílt napon ezekből is láthatnak bemutatót a diákok, és azt is megtudhatják, milyen vizsgálatok, ismérvek alapján dől el, hogy a hatóság veszélyesnek, vagy az egészségre ártalmasnak minősít egy árut: a helyszínre telepített mini laborban próbavizsgálatokat végeznek a fogyasztóvédők. A diákok által rendelkezésre bocsátott napszemüveget, vagy a bőrrel közvetlenül és tartósan érintkező fémtárgyakat azonnal be lehet vizsgálni. Ezen kívül gyermekjátékok és háztartási elektromos készülékek biztonságosságának vizsgálata, valamint fogyasztóvédelmi teszt is várja őket.
A sajtónyilvános 2012. január 17-i nyílt nap programja 10 órától a következő:
Fogyasztóvédelem a mindennapokban: Intézmények, jogok, kötelezettségek
Pintér István főigazgató Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
2. Biztonságos és veszélyes áruk a kereskedelemben
dr. Sipos Melinda jogász CsMKH Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
3. Laboratóriumi nyílt nap
Veszélyes termékek vizsgálatainak bemutatása a helyszínen
(villamos termékek és gyermekjátékok biztonságossági vizsgálata)
Az igazgató úr az előadását követően áll sajtó rendelkezésére.
Szeged, 2012. január 16.
B. Nagy László
kormánymegbízott megbízásából
Varga Márta
kommunikációs vezető








