A gyakorlat azt mutatja: a határmenti régiókban nincs intézményesült kapcsolatrendszer, vagy csak eseti együttműködések vannak az állami szervek, a munkáltatók, a szociális partnerek között. A Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal és Bosznia-Hercegovina Munkaügyi és Foglalkoztatási Ügynöksége 2010-ben állapodtak meg a szervezetek együttműködéséről, a szerb foglalkoztatási hivatallal pedig tavaly június 1-jén írtak alá együttműködési megállapodást. Ennek keretében a magyar fél kész megosztani a munkaügyi szervezetek között az állami munkaerő-közvetítő hálózat működtetésével, a foglalkoztatást érintő európai uniós támogatásokkal és az Európai Szociális Alap felhasználásával kapcsolatos tapasztalatait. A Nyugat-Balkáni Szakértői Akadémia mostani ülésén a három ország munkaügyi szakemberei a magyar közigazgatásban zajló átalakulással, az ezt kiszolgáló elektronikus rendszer működésével ismerkednek.
Szerbiából és Boszniából 4-4 fő, a Nemzeti Munkaügyi Hivatalból 3-an, Bács-Kiskun megyéből 4-en, a házigazda Csongrád megye foglalkoztatási szakemberei közül pedig 5-en vesznek részt az akadémia programjában. A vendégek holnap, január 25-én délelőtt 11 órakor látogatást tesznek a szegedi kormányablakban, ahol az ügyfélszolgálat működéséről, eddigi tapasztalatairól tájékozódnak.
A látogatás sajtónyilvános, amelyen az akadémia programjával kapcsolatban Zámbó Anita, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója áll a sajtó munkatársainak rendelkezésére.
Számítunk érdeklődésére!
B.Nagy László
kormánymegbízott megbízásából
Varga Márta
kommunikációs vezető








